Új Kezdet vagy Vég...

Elfáradtam... Nem tudom mit csináljak... Nem vagyok az, aki régen voltam... Minden megváltozott... Nincs erőm már többé harcolni... Lelomboz az is, hogy közeleg a Karácsony, és tudom, hogy úgy sem lehetek azzal, akivel valójában szeretnék. A tehetetlenség kezd eluralkodni rajtam, már arra sem emlékszem mikor éreztem azt utoljára, hogy igazán boldog vagyok. És, hogy ez miben függ össze a tehetetlenséggel? Nos igen. Nálam nem az a probléma, hogy depressziós lennék. Nem, kivételesen nem. Hanem arról, hogy belefáradtam abba, hogy nem tudok mást tenni, csak várni, várni a napot, amikor végre találkozhatok vele. Dühít a tudat, hogy nem tudok semmit se tenni:
- hogy még mindig iskolába járok

- hogy nem tudok dolgozni

- hogy még az sem biztos, hogy egyáltalán a mai világban valahol eltudok majd helyezkedni

- hogy nem tudok semmit a kedvesemről

- hogy nem mehetek akkor, amikor csak szeretnék

- hogy messze vagyunk egymástól

- stb.

Néha azt érzem, hogy sokkal több energiát feccölök ebbe a kapcsolatba, mint amennyit ér, hogy egyszerűen túl kevés vagyok én ehhez, nem vagyok elég erős, hogy megküzdjek a mindennapokkal. Ilyenkor egyszerűen csak eltűnnék, mintha soha nem is lettem volna. Máskor viszont azt érzem, hogy küzdenem kell, mert ahogy a mondás is tartja "Minden kezdet nehéz" és annál sokkal jobban szeretem, hogy csak úgy feladjam, mert talán egy szép jövő is várhat Ránk...
És hogy mit érzek jelen pillanatban? Hogy melyik lehetőség vette át az irányítást?
Egyik kérdésre sem tudom a pontos választ, csak annyit, hogy megadom az esélyt mindennek és megvárom mi lesz akkor, amikor találkozunk. Hogy mit fogok érezni, miként tudjuk megbeszélni a dolgokat és hogy mire jutunk. Mert ha semmire sem jutunk, akkor lehet jobb lesz neki nélkülem, mint velem.
Mert félek attól, hogy bunkó leszek és teljesen eltaszítom magamtól, mert ha vesztemet érzem falat húzok magam köré, a olyankor előbújik az az énem, amellyel soha többé nem szeretnék találkozni.