Ötletet lopva, magyarázatot keresve...

Elméletileg minden ember szabad, de valójában nincs olyan, hogy igazán szabad. Mivel minden embernek vannak bizonyos kötöttségei, még akkor is, ha nem érzi annak. A törvények, ha akarjuk, ha nem, ha elfogjuk, ha nem, mindig gátat fognak szabni az igazi szabadságnak. De ha lehet vonatkoztassunk el ettől és maradjunk csak a hétköznapi életben, ahol tényleg igazán kevés - itt már nem mondom azt, hogy nincs - a szabad ember. Mihelyst megszületünk szabályok közé csöppenünk. Eleinte csak a szüleink elvárásainak kell megfelelnünk, majd ahogy cseperedünk egyre jobban tágul azoknak a köre, akik egyre inkább szűkítik szabadságunk kapuit. Hiszen 3 évesen bekerülünk az óvodába, ahol elkezdjük elsajátítani a társas élet apró mozzanatait. Itt már megmondják nekünk, hogy mikor van reggeli, ebéd vagy éppen uzsonna, vagy hogy mikor van alvás. Szabályok... Az egész életünk e köré épül... 3 éves korunktól egészen 18 éves korunkig a nyarat kivéve, ott rostokolunk az óvodában, iskolában reggel 8-tól délutánig. Amivel még nem is lenne baj, de már az elejétől kezdve valamit mindig elvárnak tőlünk, valamilyen szinten mindig tudnunk kell teljesíteni és valamiért mindig felelősséget kell vállalnunk. Majd betöltjük a 18-at, azt az életévet, amelyet tudatunkra ébredésünk óta várunk, amelyről azt hisszük, hogyha "felnőtté" válunk, az egyet is jelent a szabadsággal. Hm.. A francokat. Akkor kezdődik csak igazán az igaipar. Ha vannak terveink, ambícióink az nem jelent egyet azzal, hogy mindenféleképpen meg is tudjuk őket valósítani, viszont nagyon fontos ahhoz, hogy ne vesszünk el a nagy világban. Hiszen kilátások nélkül nincs élet, álmok nélkül olyanok vagyunk mint a zombik, csak az ösztöneink hajtanak, eszünk, iszunk, alszunk. De ezzel sosem fogunk előrébb haladni, sosem fogunk önálló életbe kezdeni, egyszerűen csak egy porszemek maradunk a hatalmas éterben. Ezért is kell megtanulnunk küzdeni, az életben maradásért, az álmainkért. Viszont ahhoz, hogy valamit is elérjünk, ahhoz rengeteg kompromisszumot kell kötnünk, ami ugyan csak a szabadságérzetünk beszőkülését eredményezi. Még olykor az önérzetünkét is, mivel valahol mindannyiunknak el kell kezdenünk, és nem mindenki születik milliárdos gyerekeként, sőt milliomosé ként sem, hogy a lehetőségekkel csak élnünk kelljen. Ezért nekünk, egyszerű dolgos embereknek a ranglétra legaljáról, vagy jobb esetbe egy kicsit magasabbról kell elkezdenünk a lépdelést felfelé. Felfelé, a céljaink eléréséhez vezető úton. Ha tényleg elszeretnénk érni valamit az életben, akkor akármilyen rosszul is megy néha a sorunk muszáj felállunk, erőt vennünk magunkon és folytatnunk azt, amit elkezdtünk, mert csak a beteljesülés feledtetheti velünk, hogy valójában sosem leszünk szabadok... Mert ha valakinek családja, munkahelye vagy párkapcsolata van, már felelőléggel tartozik valamiért vagy valakiért. Ilyen az élet. Erre lettünk kitalálva, hogy játsszuk a játékot, amég meg nem jelenik a GAME OVER felirat.