Homály

Mindenkit aki a világon él titkok vesznek körül...

A világ összes élőlénye - tág fogalomként értelmezve - egy "Kincsesláda", ami sejtelemmel, titkokkal, rejtélyekkel, jó és rossz dolgokkal van telis-tele és minden egyes élőlény mellé akad egy másik, aki mindenáron meg akarja találni a láda belsejében rejtőző igazi értékeket, hogy megtudja valóban rábukkant-e a szerelemre.

Most viszont kérlek engedjétek meg nekem, hogy elvonatkoztassak az élőlények körétől és átvigyem ezt emberi értelmezésbe. Ahol a Kincsesláda  legféltettebb alanya az igaz szerelem, amelyet csak egy személy kaparinthat meg, az, akinél a hozzád illő hiányzó darab található. Életünk kezdetén, születésünk pillanatában mind kapunk egy térképet - az élet térképét - amely egész életünk során vezetni fog minket. De csak egy dolog van megjelölve rajta, egy Kincsesláda, mivel a megfelelő személyhez vezető utat saját magunknak kell megkeresnünk.
Látjátok, mindent homály fed, semmit sem tudhatunk előre, csak vakon tapogatózunk még annak ellenére is , hogy kezünkben a térkép. Minden egyes megismert ember új utat vázol térképünkre, amelyen elindulhatunk és új lehetőség ad, hogy rátaláljunk a szerelemre.

Ha szerencsések vagyunk és elsőre jó úton kezdünk el haladni, akkor hamar rábukkanunk a megfelelő ösvényre, amely egyenesen a ládikához vezet. Viszont ha nincs ilyen mázlink, akkor sok Kincsesládával kell még találkozunk életünk során ahhoz, hogy végre ráleljünk arra, amelyet a térképünk is ábrázol.

De az utolsó vonalka csak akkor rajzolódik már fel, miután meghaltunk, mert akkor válik teljesen bizonyossá, hogy ráleltünk az igaz szerelemre...

Boldog, Szomorú

Vannak napok amikor azt hiszed, hogy boldog vagy…
Vannak napok amikor azt érzed, hogy szomorú vagy…
Ezekben a napokban egy dolog a közös, hogy sosem tartanak örökké, egyik érzés sincs olyan erős, egyik sincs olyan nagy hatással az emberre, hogy ne lehessen belőle kizökkenteni. Ha boldog vagy, annak minden egyes másodpercét élvezd ki, csinálj úgy, mintha soha többé nem érezhetnéd ezt még egyszer, még annak ellenére is, hogy tudod sokszor Rád talál még a boldogság. Ha szomorú vagy tégy ellenkezőleg. Gondolj csak arra, hogy ez az időszak is gyorsan el fog  múlni és majd jön egy jobb és szebb jövő, de még ez be nem következik, addig is próbálj életed azon momentumaira gondolni, melyekről tudod, hogy tényleg boldogságban teltek el, talán ez hozzásegít ahhoz, hogy jobban érezd magad még a rosszabb napokon is…

Múltról való elmélkedés

Olvastam egy érdekes megközelítést az emberek múltjának elfelejtéséről, hogy miért ragaszkodnak egyesek annyira a saját múltjukhoz, amelyben azt pedzegeti az író, hogy bárcsak elfelejthetnénk azokat és újrakezdhetnénk elölről. Ezt a cikket olvasván merült fel bennem a következő, amelyet veletek is szeretnék megosztani, emellett szívesen fogadnék véleményeket is, hogy ki melyiket tartja a saját gondolkodásával rokonnak.

A múltunk... Szerintem nem mondok vele újat, ha azt mondom mind gondoltunk már arra, hogy jó lenne elfelejteni, vagy legalábbis egyes momentumait semmissé tenni. Ezzel teljes mértékben egyet értek, de gondoljatok bele, ha mégis megtörtént a "rossz", amelyre nem emlékezünk vissza, akkor újra és újra beleesünk ugyanabba a hibába, mert nem adjuk meg magunknak még az esélyt sem arra, hogy tanuljunk belőle. Ezért is gondolom azt, hogy mindannyiunknak szükségünk van a saját múltunkra. Szőröstől bőröstől, a kezdetektől a jelenünkig, minden rosszal és jóval. Mert ha azt kívánjuk, bárcsak előröl kezdhetnénk, ekkor nem csak egy időt választunk ki, ahova vissza szeretnénk ugrani, hanem visszamegyünk oda, ahonnan ténylegesen a kezdet indult, a születésünk pillanatáig. Ami együtt jár azzal, hogy ugyancsak nem emlékszünk a már ezelőtt vétett hibáinkra és ugyancsak azt kívánnánk legszívesebben, hogy újrakezdhessük és ez esetben a körfogás sosem állna le, és sosem érnénk el vele valódi célunk. És mi lenne az a cél? Még ha nem is akarjuk magunknak bevallani, de a cél az, hogy elfogadjuk önmagunkat, a tetteinket és ha elégedetlenek vagyunk azokkal, akkor tanuljunk belőle és következőnek ne kövessük el ugyanazokat. Ehhez viszont szükségünk van rá, hogy tudjuk honnan jöttünk és hogy hová tartunk az életben. Én úgy gondolom, hogy a múltunknak köszönhető az, ahol most tartunk, az akikké váltunk, a saját múltunk az ami formál minket, nélküle nem fejlődne a személyiségünk sem rossz, sem jó irányba.