Kétségek közt

Nem tudom mi tévő legyek. Nem tudom mire vágyom valójában. Egyik pillanatban még azt mondom, hogy vége, miközben a másik pillanatban mindent megtennék, hogy vele lehessek. Nála jobbat nem is találhatnék számomra, Ő az az ember akiről egész életemben álmodtam. Ő volt / Ő az első személy, akit igazán szerettem, kiért a világon bármit megtettem volna. Terveztem volna vele, de már nem vagyok benne biztos, hogy ez meg is valósítható. Reménykedek abban hogy egy nap, amikor már felnőttek leszünk ismét találkozunk és egymáséi lehetünk. Úgy érzem még nem most jött el a mi időnk, az is lehet hogy sohasem fog eljönni, nem tudom mit hoz a jövőnk, de egy biztos, hogy sosem foglak elfelejteni és sosem fogok másképpen érezni irántad. Szeretlek, jobban mint ahogy azt ki lehetne fejezni szavakban, viszont nem érzem, hogy Te ugyanúgy éreznél irántam, így nem akarom, hogy csak azért legyél velem, mert nem akarsz megbántani. Lehet néha álszentnek tűnök, hogy itt áradozok arról, hogy mennyire szeretlek mégis úgy látszik, hogy feladom és nem küzdök érted. Én megpróbáltam, de nem vettem észre változást csak elidegenedtünk egymástól. Így nincs értelme tovább folytatni. Két lehetőséget látok magam előtt. Az egyik hogy szétválunk addig még jóban vagyunk egymással és barátok maradunk (márha ez lehetséges a te részedről). A másik eset hogy megpróbálunk változni, és mindent teljesen előröl a megismerkedésünk pillanatától kezdeni és újra lángra lobbantani a szikrát amelyből még remélhetőleg maradt egy kicsi. Ha nem is a felszínen, akkor ott mélyen belül a kimondatlan szavak alatt, ahol az érzelmek vannak elrejtve.

Csak esélyre vágyok, hogy minden megváltozhasson, és ismét tudjak örülni a másnapoknak.