Elhagyatottan

Minden ember, hangsúlyozom, MINDEN EMBER életében eljön az az időszak amikor padlót fog. Ilyenkor nem találjuk a helyünket a világban, az egykori társunk nélkül elveszettnek érezzük magunkat. Mindeközben mindent, ami csak a külvilággal kapcsolatos, tehernek érzünk. Nevethetünk vicceken, lehetünk "boldogok" mindeközben, de ezek mind pillanatnyi dolgok, mert mikor ismét egyedül vagyunk és a gondolatainknak van ideje ide-oda tengni a fejünkben, felismerjük, hogy semmi sem változott, még mindig ugyanott tartunk, abban a pozícióban, ahonnan nagyon nehéz minket kimozdítani. Élünk, mert muszáj. Mert nem akarunk fájdalmat okozni vele másoknak. Élünk, hogy legyünk, még akkor is ha azt érezzük, hogy teljesen értelmetlen. Aztán egyszer csak el fog jönni az az idő, amikor örülni fogunk annak, hogy nem adtuk fel, hogy átvészeltük a borús hajnalokat, mert megtaláljuk a fényt az éjszakában, azt az apró reménysugarat, amely miatt ismét lesz miért felkelnünk és folytatnunk az életet, de ez úttal, már nem szomorkodva...