Hiányzol...!
Szeretném ha végre normális életem lehetne, semmiféle bujkálás vagy lebukás veszélye nélkül, csak élni és megélni a pillanatokat.
Olykor utálom, hogy szeretlek, mert ez a szeretet mindkettőnk számára fájdalmas.
Nem vagyok jó az érzelmeim kimutatásában! Ez tény! Viszont ha még ebből is vissza kell hogy fogjam magam teljesen elveszek...
Hiányzol! Szeretném ha több napot együtt tudnánk tölteni, ha jobban ismerhetnélek, ha a kedvedben tudnék járni. Ha a karjaid közt aludhatnék el... :'(
Közelegnek az ünnepek, és ismételten "egyedül" kell töltenem, mint két évvel ezelőtt is. Van egy párom, de nem tudok vele lenni...
Szokták kérdezni a kisgyerekeket, hogy mit hozzon nektek a Jézuska?
Az én válaszom az lenne: Őt!
Hogy miért, magam sem tudom. Annyira különbözőek vagyunk, nem illünk össze... Mégsem tudom elengedni... Mégis mindig bennem van az érzés, hogy küzdenem kell érte... Talán pontosan ezért... Olyan vagyok mint egy rossz pasi... Az kell, amiért meg kell, hogy küzdjek... De ez általában nem igaz Rám!!! Miért pont most lenne??? Szeretem a könnyen kapott dolgokat! Nem értem magam, nem értek már semmit! A régebben felmerülő bölcseleti gondolataim is kihaltak már...
Üres vagyok...
Szomorú...
Magányos...
Oktalanul!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése