Napok telnek el anélkül, hogy bármi értelmes történne velem. Lassan megint elfelejtem milyen élni... Minden rendelkezésemre áll ahhoz, hogy boldog legyek, mégis sikerül engednem a kísértésnek. Másfél hónappal ezelőtt nem ismertem azt a szót, hogy lehetetlen, csak mentem a fejem után és tettem, amit a szívem, a vehemenciám, a testem és a gondolatom kívánt. Csupán azért, mert ismét tudtam remélni!
- Bár írói hajlamom a boldogság hevében általában tovaszáll, mégsem bántam, hogy egy ideig nem "kellett" kiöntenem a szívemet a blogomnak. -
Hittem, hogy ezúttal okosabban fogok cselekedni és nem lyukadok ki ott, hogy a tetteim és a múltam megismétlik önmagukat. Mintha a sorsom meg akarna leckéztetni... Hogy végre észrevegyem, nincs olyan, hogy büntetlenül, következmények nélkül "szórakozz". A szeretetnek, szerelemnek mindig ára van. Te döntöd el, hogy képes vagy-e mindent feladni érte, vagy hogy meddig vagy hajlandó elmenni azért, hogy megments azt. Még akkor is, ha tudod, hogy az esélytelenek játszmájába kezdtél bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése