Egy nagy lépés vár rám, amit szerencsémre nem egyedül kell megtennem, mégis ahogy közeledek a nagy naphoz egyre jobban érzem a súlyát annak, hogy messze leszek a barátaimtól. Angliában fogok élni... Fájó búcsút kell vennem azoktól a személyektől, akik fontosak számomra és csak várom a szabadesést, a zuhanást a teljesen idegenbe és az egykor nagy izgatottsággal várt felnőtt életbe. Most mégis mintha úgy érezném, hogy egy kicsit szeretném megállítani az időt és a lehető legtöbb időt a barátaimmal tölteni ameddig csak lehet. Be kell vallanom, hogy életemben először egy kicsit félek is, és nem attól, hogy belevágok az ismeretlenbe, hanem attól, hogy talán elveszíthetem a hozzám közel álló személyeket. Félek, hogy azok az emberek akik eddig a legtöbbet jelentették számomra egyszer csak eltűnnek az életemből.
Furcsa egy dolog az álmainkat élni, főként azért, mert mindenkinek megvan a saját álma, és nincs is nehezebb dolog mint ezeket a célokat összeegyeztetni, hogy még a legrosszabb esetben is elérhetővé váljon az, hogy "félúton", egy köztes megoldást találva találkozzunk azzal, akit szeretünk.
Régóta gondolkodtam azon, hogy mit is írhatnék, mert mint látszik is, az elmúlt majdnem egy hónapban nem voltam a legtermékenyebb. Sokat merengtem azon, hogy ezeket az érzéseket és gondolatokat miként is tudnám szavakba, mondatokba és szövegbe foglalni. Végül a mai nap után (2013.06.30.) végre úgy érzem, hogy sikerült ezt a lépést megtennem.
Hogy mi segített hozzá??
Az, hogy ma volt az utolsó alkalom, hogy találkozhattam velük, mindaddig még ismét haza nem jövök.
/Petra, Klemi, Kata, Ildi, Dani (sorrend nem számít)./
Annyi minden van még amit el szeretnék rendezni itthon még mielőtt kimegyek Angliába, de úgy érzem túl későn kezdtem hozzá mindenhez. Az idő szorít és nap egyre inkább közeleg és ezzel párhuzamban egyre inkább hozzá kell szoknom, hogy el fog jönni a BÚCSÚ pillanata...
Azokat akik közel állnak hozzád, soha nem fogod elveszíteni!
VálaszTörlésMindig Veled lesznek, a szívedben biztosan! :)