Miért?

Mi van, ha mégsem ismerem magam? Ha folyton folyvást hazudok magamnak? A biztonságot keresem? Kapcsolatfüggő vagyok?
Vagy azt akarom, hogy más függjön tőlem?
Az értékeimből, az elvárásaimból egyre csak jobban leadtam az évek során. Miért? Mire vágyok valóban?
A szépség, a vonzalom, a fizikaiság, az értelem és érzelem volt minden számomra, ezt hajkurásztam.
Majd mikor belecsöppentem a tökéletesnek hitt kapcsolatba, a szerelem rózsaszín buborékjában és a tehetetlenség marcangoló dzsungelében elvesztem. Szívem darabokra hullva hevert a kavicsok között megbújva, mindaddig, amíg valaki más szépen lassan össze nem illesztette részeit és újra dobbanásra nem bírta. Megerősödve, melegséggel telve kezdtem bele az új kapcsolatba, a nehézségeket figyelembe véve és megértést, támaszt nyújtva a párom számára. De nem kellett sok idő addig, hogy a sérülések felszínre kerüljenek és hatalmába kerítsenek a múlt szellemei, amely a szerelem elvarázsolt felhőjén is áthatoló következményeket eredményezett.

A fájdalom, a vágyakozás, a mi lett volna kérdése örökké üldözni fog.

Ezután a "sors" utamba sodorta következő "áldozatomat", amely az előzőekhez képest indult, de sokkal több időt vett igénybe, hogy elfogadjam őt. Ekkor kellett rádöbbennem, hogy a külső és a belső tulajdonságok milyen összhangban léteznek és a közös jó érdekében folytonos küzdelemmel éltem. A saját szépség ideáll iránti elvárásaimtól próbáltam megválni, és akármilyen undorítónak hangzik, ez okozta a harcot magammal. Amely kivetült végül a kapcsolat mindennapjaira is. A szépség szubjektivitása, a értékek eltolódása, az hogy, elfogadás, milyen nehéz is tud lenni. Ocsmány, hogy ilyenről írok, hiszen egy olyan személyről van szó, akivel több mint két és fél évet töltöttem együtt és úgy érzem, hogy akár egy élet is lehetett volna. Mellette igazán szeretve éreztem magam, nem volt rózsaszín buborék, nem volt álomvilág, realisztikus és igaz volt. Hétköznapi. Egy működő, ups and downs-zal fűszerezett élet, egy teljesen más jellegű szerelemmel, az eddig tapasztaltakhoz képest. Amelyben sóvárogtam valami izgalmas után, valami megbotránkoztató, láb megremegtető, szívet hasogató új élmény után. Bárcsak képességének teljében lett volna, hogy valóra váltsa eme álmom...

Ekkor kereszteződött életem egy különleges és titokzatos személlyel, akit eleinte ugyancsak kétkedve fogadtam, de végül anélkül, hogy tudatában lettem volna tetteimnek, elragadta a szívem és ismét a szivárvány hatásba kerültem. A legszebb, hogy tökéletlenség csodaszép szemekkel álcázva jelent meg előttem és egy olyan érzést közvetített, amelyet azt hittem, már rég elfelejtettem. Újra éltem, kísérleteztem, tapasztaltam, majd egyik napról a másikra a valóság magához ragadott. Kaparhattam össze a földről szívem piciny darabkáit, ahogy eddig minden alkalommal, akárhányszor magába kerített az impulzus és a kis ketyegőre hallgattam megfontolás helyett.

Ismét feltehető a kérdés, mire vágyok? Mi az összegzés? Mi éri meg? Mi történik ismét? Mikor tanulok már belőle? Kell belőle tanulnom?
Ezúttal lehet más?

Fenntartások tömkelege, a másik fél tisztelete, az önzőségem felemelkedése közben a közös jó felé vezető út elérhető?
Veled talán másképp lesz... Bizonytalan vagyok. Nem akarlak bántani, értékes vagy.